Gyűjteményeink

Arborétum

Az arborétum a fák és cserjék gyűjteménye. Elsősorban a hazánkban nem őshonos, ún. egzóta fásszárú növények sokféleségének bemutatóhelye.

A betelepítések növénycsaládok szerint kezdődtek el az 50-es években. Mivel a fásszárú növények hosszú életűek, a kialakított ültetési mintázatok még napjainkban is meghatározzák szerkezetét. A terület jelenleg is nagy átalakítás alatt áll. Az idős fák és cserjék mellé folyamatosan új csemeték kerülnek. Egy olyan dendrológiai tanösvény kialakítása folyik, melyen végighaladva Észak-Amerika, Kína, Mandzsúria, Japán és a Mediterráneum jellegzetes mérsékelt övi fásszárú növényei lesznek megismerhetők. A tanösvény egy része a ma is látható növényanyagot felhasználva valósul meg.

Az arborétum jelenlegi formájában is igen sok értéket rejt. A rózsakert mögött kezdődő tölgygyűjtemény a hazai fajok mellett az Amerikában és a mediterrán vidékeken honos fajok közül is közel 20 fajt is bemutat.

A diófélék családjának különleges képviselői a tobozdió, a kaukázusi szárnyasdió és a pekándió. A mogyorófélék közül hazai erdeink ritkaságát, a védett keleti gyertyánt érdemes kiemelni. A különleges kéregmintázatú nyírek közül a dauriai nyír idős példánya feltűnő megjelenésű. Karvastagságú ágaikkal impozáns bokrokat alkotnak az évtizedes korú tatár loncok és bordáskérgű loncok. A japán som hatalmas bokrai lombelőző virágzásuk idején feltűnőek.

A pillangósok családját is számos faj képviseli. Virágzatuk és hüvelytermésük színben és formában is változatos megjelenésű. A júdásfák a vastagabb ágakon és a törzsön hozzák virágaikat és terméseiket. A virágaik tavasszal még lombfakadás előtt nyílnak. A lepényfák törzsükön és ágaikon hatalmas töviseket viselnek. Kétlaki növények, csak a termős egyedeken fejlődnek a nagyméretű, 20-30 cm-es hatalmas hüvelyek.

A juharfélék gyűjteménye élénk színekben pompázik ősszel. Ilyenkor a tatárjuhar, a háromerű juhar, a vörösjuhar lombozata a piros minden árnyalatát felvonultatja.

A rózsafélék családjának tagjai a gyöngyvesszők, a berkenyék, az alma– és szilvafélék, a galagonyák és a vadrózsák.

Az ősz igazi meglepetése a kínai szil, mely a borostyánnal együtt ebben az időszakban virágzik.

Az arborétum része a nyitvatermő gyűjtemény is.

Egynyári gyűjtemény

A kert számos pontján színes, dúsan virágzó ágyásokban ismerhetőek meg az egynyári növények, melyek nyár elejétől egészen az őszi időszakig díszítenek. Többségük a trópusi, szubtrópusi és a mediterrán területekről származik. Őshazájukban gyakran évelők, azonban fagyérzékenységük miatt nálunk csak egy évig élnek. Legtöbbjük napimádó, de vannak, amelyek a félárnyékos és árnyas helyeken is szépen fejlődnek. Sok növény magán viseli a nemesítés nyomait, számtalan fantázianévvel ellátott fajtájuk létezik. A bemutatott fajok és fajták száma évről évre változik, számuk száznál is több.

Legfőbb ékességük a virág vagy virágzat. A magas termetű Kleopátra tűje elegáns megjelenését a virágokból hosszan kinyúló porzók sokasága adja. Terméseinek tűszerű megjelenése is nagyon látványos.

A szárnyalt díszdohány virágai éjjel illatoznak. A torrénia és a törpe lobélia kisebb termetűek, kúszó lombozatuk és bőségesen nyíló kék virágaik miatt jól mutatnak az ágyásszegélyben. A fészkesvirágzatúak közé tartozó rézvirágok, kúpvirágok, kerti pillangóvirág vagy éppen a büdöskék számos változata a kiskertekben is fellelhető kedvelt dísznövények.

Az egynyári virágkavalkád további elmaradhatatlan tagjai a skarlátpiros zsálya és a kerti petúniák, a kerti begóniák, a nebáncsvirágok és a dáliák különféle változatai.

Az ágyások meghatározó színfoltjait adják a levéldísznövények. Közülük a hatalmas, színpompás bokrokat alkotó virágcsalánoknak közel 30 fajtája látható.

Élő kövületek

Az élő kövület elnevezés Darwintól származik. Csak néhány tucat nyitvatermő faj sorolható közéjük, azok, amelyek több 100 millió éve változatlan formában léteznek. Fénykorukat a dinoszauruszokkal egy időben, a földtörténeti középkorban élték. Sokáig csak kövületek formájában voltak ismertek, kihaltnak hitték őket. Élő egyedeiket csak a közelmúltban fedezték fel. Elszigetelt élőhelyeken maradtak fenn és gyakran csak néhány száz egyed alkotja a világállományukat. A kipusztulás szélén állnak, fokozott figyelmet és védelmet érdemelnek.

Közülük a szecsuáni ősfenyő kapcsolódik legszorosabban a kert történetéhez. A faj élő példányait 1941-ben fedezték fel Kínában, Szecsuán tartományban. Magcsere kapcsolat révén innen érkeztek azok a magok, melyekből az üvegházak környékén ma is látható három legidősebb fa nevelkedett.

A Kaliforniában őshonos hegyi mamutfenyők a Föld legnagyobb tömegű élőlényei, súlyukat gyökérzettel együtt 6000 tonnára becsülik. A Füvészkertben több példányuk is látható, közülük a legidősebb is csak bébikorú a maga 60 évével. Leveleik pikkelyszerűek, barna kérgük puha, szivacsos.

A tengerparti mamutfenyő tűlevelei viszont fésűszerűek, laposak, puhák. A mediterrán ház előtt és a nyitvatermő gyűjteményben láthatóak fiatal példányai, az alapfaj mellett egy kék színű változata is.

A páfrányfenyő természetes állományát a huszadik század elején fedezték fel Kínában. Legyező alakú levelei gyógyhatásúak, ősszel sárgára színeződnek, majd lehullanak. Húsos magköpenye érés során kellemetlen szagúvá válik, magjai azonban ehetőek. Joggal érdemelte ki a „Remény fája” elnevezést, igazi túlélőnek bizonyult; hat páfrányfenyő a hirosimai atombomba robbantás után is életben maradt. Mára elterjedt városi fává is vált.

A szobafenyővel rokon chilei araukária az Andokban őshonos. Jellegzetes megjelenésű, háromszögletű, hegyes pikkelylevelei spirálvonalban rendeződnek törzsén és az ágain. Az üvegház mellett látható.

A wollemi fenyőt csak 1994-ben fedezték fel. Ausztráliában, a Wollemi Nemzeti Park egyik eldugott szurdokvölgyében élt túl néhány száz egyede.

Évelő gyűjtemény

Az évelő növények több évig élnek és díszítenek ugyanazon a helyen. Számos fajtanévvel jelölt nemesített változatuk létezik. A bemutató kettős célt szolgál, gyűjteményként megismertet a népszerű fajokkal és fajtákkal, ugyanakkor kialakítása során fontos szempont volt az esztétikum, a gyönyörködtetés is.

Az évelő ágyások tavasztól őszig kínálnak látnivalót, a különböző időszakokban virágzó növényeknek köszönhetően. Változatos ágyásokban egynyárikkal és kisebb cserjékkel is összeültethetjük a lágyszárú évelőket.

A magas, erőteljes fajok nemcsak virágaikkal díszítenek, hanem egységes lombozatuk előterében zöld falat alkotva szépen érvényesülnek az alacsonyabb növények is. A kisebb termetű cickafark fajok és fajták levelei finoman szeldeltek, sátorszerű fészekvirágzataik színes foltokat alkotnak.

Az összeültetések népszerű növényei az ajakosok. Közülük is kimagaslanak termetükkel a kis-ázsiai macskahere fajok.Kedveltek az illatos zsályák is, élénk színű virágaik a hajtások csúcsán csoportosulnak, de a kompozíciót más fajokkal is gazdagítjuk. Gyapjasan szőrös levelével feltűnő, ezüstös foltokat alkot a nyuszifül. A gamandor, a gyíkfű és az indás ínfű tövei szegélynövénynek jól alkalmazhatók.

A füzéres díszcsorba különleges megjelenését fűszerű leveleinek és gyertyaszerű virágzatának köszönheti. Égő fáklyaként emelkedik ki a tőlevelek közül az üstökös fáklyaliliom virágzata is. Az őszi időszakban élénk színfoltokat alkotnak az őszirózsák bokrai.

A füvek és a sások különböző színű, mintázatú szárukkal és levelükkel díszítenek és az ágyás tagolásában is fontosak.

Fűszer- és gyógynövénykert

A Fűszer- és gyógynövénykert szerkezete a hajdani kolostorkertek hangulatát idézi.

A gyűjtemény kétszáznál is több faja parcellákba ültetve látható. Az azonos szervrendszerre, például az idegrendszerre, az immunrendszerre, a keringésre, a húgyutakra, az emésztőrendszerre ható növények kerültek egy ágyásba.

Az alábbi felsorolásban a gyűjteményben megtalálható, kutatásokkal is igazoltan gyógyhatású növényeket emeljük ki.

Az idegrendszerre ható fajok közül a macskagyökér, a komló, az orbáncfű nyugtató hatású teakeverékek gyakori összetevője. Fontos immunrendszert erősítő hatással bír a bíbor kasvirág és a kínai kúszómagnólia. A bőr és a nyálkahártya sérüléseinek regenerációját bizonyítottan segíti a körömvirág, a bojtorján, az árnika és a fekete nadálytő. Hatékonyan csillapítja a köhögést az orvosi ziliz, az orvosi pemetefű, a martilapu és a lándzsás útifű alkalmazása.

A bemutató fajokban leggazdagabb része az emésztésre ható növények csoportja. Az ánizs és az édeskömény segít puffadás esetén. A benedekfű és az erdei gyömbérgyökér svédcseppek, keserűlikőrök fontos alapanyaga. A máriatövis magjából kivont szilimarin májvédő készítmények összetevője. A fűszernövények, olyan emésztésre is ható növények, melyek már kis mennyiségben is meghatározó ízűvé teszik ételeinket. A babér, a kapor, a rozmaring és a koriander tartozik ide.

Két, elkerített parcellában láthatóak a szervezetre közvetlenül veszélyes, mérgezést és akár halált is okozó növények. Közülük néhány gyógynövényként használatos, gyógyszerek alapanyagát szolgáltatja. Házi felhasználásuk azonban szigorúan tilos. Ide tartozik a piros gyűszűvirág, a májusi gyöngyvirág, az őszi kikerics, a foltos bürök, a nadragulya és a bolondító beléndek. A boszorkányok mágikus növényének tartott mandragóra is a mérgező növények között látható.

A gyógyhatással bíró fák és cserjék a parcellák körül kaptak helyet. Képviselői a homoktövis, a godzsi (goji), a havasi eukaliptusz, a kínai tüskéssárgafa, a húsos som, a fekete bodza vagy éppen a barátcserje.

A gyógynövénykerthez tartozik a francia és angol levendula számos kertészeti változatából kialakított levendulás ültetvény és a levendula sokrétű felhasználását bemutató kiállítás is.

Japánkert

A japánkert nagy kiterjedésű, a lótuszos tavat és a japán kapuval kezdődő, patakokkal és ösvényekkel átszőtt területet foglalja magába. Stílusát tekintve két részre tagolható.

Az első egység a lótuszos tó és környéke, amely az úgynevezett paradicsomi kertek mintájára készült. A Keleten szentként tisztelt lótuszok a megtisztulás jelképei, a tó szigetei pedig a paradicsomi öröklét világát szimbolizálják. A „teknős sziget”-en kőlámpás áll. A „daru sziget” keskeny sávja a tó hátsó részén húzódik, ligetes részen vezet keresztül.

A lótuszos tó legnagyobb szigete a ,,vízesés sziget”, amely külön egységként a japán teakertekstílusát is bemutatja. A teakert és a vízesés a csendes átszellemülést hívatott elősegíteni. A tiszafákkal, jegenyefenyőkkel és mocsárciprusokkal borított árnyas környezet legmagasabb pontján, a „hegycsúcson” található a fuji dana. Ez a lilaakácokkal, ötlevelű akébiával és japán kúszóhortenziával befuttatott hangulatos pihenőhely a tóra is tökéletes kilátást nyújt.

A talajt árnyéktűrő növények, a japán kövérke, a gyöngyikés gyepliliom és a laposszárú kígyószakáll sűrű szőnyege borítja. A hatalmas virágzatokat viselő hortenziák és a dús lombozatú struccpáfrányok együttese helyenként igazi vadregényes környezetet alkot. Az őszi időszak meghatározó növényei a színpompás levélzetű ujjas juharok, ekkor virágzik a japán szellőrózsa is.

A japánkert második nagy egységét patakocskákkal tagolt szigetek jellemezik. A kertrészbe a vörös színű Tori kapun léphetünk be, mely tradicionális sinto jelkép, az anyagi és a szellemi világ közötti átjárást szimbolizálja.

A sétaösvényt japán lámpások és örökzöldekből kialakított alakfák kísérik. Tavasszal először a japán kajszi, majd a japán díszcseresznyék különböző fajtái bontják rózsaszín virágaikat. További jellegzetes fajai a japán dérbabér, a japán babérsom, a szentfa, a japán sarlófenyő, a japán erdeifenyő. Itt található a közel 40 fajból álló bambuszgyűjtemény is.

Kaktusz- és pozsgásház

A kaktusz- és pozsgásházban a sivatagok, félsivatagok, sziklagyepek szárazságtűrő növényvilágával ismerkedhetünk meg. A több mint 500 fajt bemutató gyűjtemény két részből áll.

A trópusi üvegházból nyíló galériás helyiségben kaptak helyet a kisebb termetű növények. A nagyobb méretű növények a szomszédos, mediterrán üvegházban láthatóak. Ez utóbbiak többsége az 1970-es évek végén került a helyére és azóta is ott fejlődik.

A pozsgás növények testfelépítése extrém módon alkalmazott a szélsőséges termőhelyi viszonyokhoz. Számos faj levelei vaskosak, bőrszerűek, gyakran viaszos bevonatúak vagy felületüket szőrök borítják.

A pozsgás gyűjtemény legnagyobb részét adó, Amerikában őshonos kaktuszfélék esetében a levelek szinte teljesen redukálódtak, szúrós tövisekké alakultak, száruk szöveteiben képesek vizet raktározni.

A fügekaktuszok között 60-70 éves, fatermetű példányok is láthatóak. Terméseik kedvelt gyümölcsök. A növények lapos, levélszerű szártagjai végzik a fotoszintézist. A szártagok végén lábujjszerűen sorakoznak a virágok, majd a termések, ezért medvetalp kaktusznak is nevezik őket. Az oszlopkaktuszok kandeláber szerűen égbe nyúló hajtásai szinte az üvegház tetejéig érnek.

A kaktuszokhoz megszólalásig hasonló kutyatejfélék, Afrika sivatagainak növényvilágát képviselik. Akárcsak a kavicsnövények, melyek hajtásai egyetlen húsos levélpárra redukálódtak és a növény kavicsnak álcázva magát a homokba bújva él.

Az aloék őshazája is Afrika, a számos bemutatott fajuk közül legismertebb a gyógynövényként is termesztett orvosi aloé, melynek levelét dolgozzák fel.

A mediterrán tájakon napjainkban elterjedt agavék Dél- és Közép-Amerikából származnak. Az amerikai agavék 40-50 éves egyedei igazi különlegességek. Jellemzőjük, hogy életük során egyszer virágoznak, 6-7 méter magas virágzati tengelyt fejlesztenek, majd termésérést követően elpusztulnak. Az elmúlt években több példány virágzását is megcsodálhattuk.

A pozsgás növények közé tartoznak a muskátlik, a korallvirágok, a viaszvirágok, a dögvirágok és a kristályvirágok, melyek kedvelt dísznövények is.

Kultúrnövények gyűjteménye

A kultúrnövények gyűjteményében az emberiségnek jó szolgálatot nyújtó haszonnövényeket mutatjuk be. Azokat a különleges fajokat és fajtákat, melyekkel a hazai kiskertekben és termesztésben ritkábban lehet találkozni, világviszonylatban azonban jelenős szerepet töltenek be. A növények a kerítéssel körülvett udvarban parcellákba rendezve ismerhetők meg. Legtöbbjük fagyérzékeny, ezért minden évben magvetéssel és palántaültetéssel állítjuk össze a közel 120 fajból álló gyűjteményt, amely így mindig egyedi összeállítású lesz.

Az emberiség élelmezésében fontos szerepet játszanak a tápláléknövények. Közülük jó néhány egzotikus fajt is bemutatunk, melyeket a trópusi-szubtrópusi területeken hatalmas ültetvényeken termesztenek. Fontos keményítőforrást jelentenek a gumós növények. Ilyen a trópusokon jelentős szerepet játszó manióka, a táró, a batáta és a valódi jamszgyökér. A keményítő másik lehetséges forrása a termés. A bemutató különleges gabonanövényei a Jób könnye, az egynyári teozinte.

Bizonyos növények esetében a levél fogyasztható. Hazánkban kevésbé ismert levélzöldség az opár gyöngye, a malabári spenót, az új-zélandi spenót.

Az éretlen termést használják a zergeszarv és az okra esetében, az articsókánál pedig a bimbós virág szerepel az étlapon. Az egzotikus tápláléknövények sorát színesíti a rumgyártásban is használt cukornád.

Az étkezésre és ipari célra használható olajnövények két külön ágyásban láthatóak. A növényi olajok, zsírok a magokból nyerhetők ki. A közismert fajok a bemutató különleges növényei. Ilyen az olajpálma, olajfa, a ricinus, a szezám, a földimogyoró.

A haszonnövények következő csoportja a rostnövények. A növényi rostokat a magok, a levelek és a szár szolgáltathatják. Belőlük számos használati tárgy, így vásznak, textilek, kötelek, csipkék, talpbetét és papír is készül. Az ágyásban a len, a kender és a trópusokon ipari méretekben termesztett növényfajok, a juta, a rostbanán, a szizál és a gyapot ismerhető meg. A szivacstök esetében a termésrost használatos, mely szivacs, törölköző, talpbetét és szűrő készítésére is alkalmas.

A festőnövények a szintetikus festékek megjelenése előtt szolgáltattak festékanyagokat a különböző textilek, anyagok festéséhez, az ételek színezéséhez vagy éppen írásra alkalmas tinta készült belőlük. Különleges felhasználási módja volt a báránypirosítónak, gyökerét a pásztorok a birkák jelölésére használták. A bemutató hagyományos, házi felhasználásra alkalmas növényei a szurokfű, a körömvirág, az aranyvessző, a csalán, a festő pipitér, a közönséges dohány, a fekete bodza. Mellettük két, hajdan ipari méretekben is jelentős szerepet játszó festőnövény az indigó és híres vetélytársa a festőcsülleng is látható. Mindkét növénynek a levele és a szára használható fel a kék szín előállítására. A festőnövények bemutatójához egy kiállítás is kapcsolódik.

Lótuszos tó

A Füvészkert egyik leglátványosabb és legidősebb része a lótuszos tó. Medrét 1931-ben ásták ki. Névadó növényét egy évvel később telepítették be. Az indiai lótuszra Győrffy István, a kert első igazgatója bukkant az óföldeáki Návay-kastély dísztavánál. A tó partján virginiai mocsárciprusok nőnek, törzseik körül légzőgyökerek sokasága bukkan a felszínre. Tűleveleik puhák, ősszel vörösre színeződnek és lehullanak. A tóparton tőzegpáfrány és óriás zsurló kiterjedt állománya is él. A hazánkban honos, védett vízinövények közül a fehér tündérrózsa is megfigyelhető. Bár a tó és növényvilága önmagában is értékes, a japánkertnek is fontos részét képezi.

Az Ázsia szubtrópusi területein őshonos gyönyörű indiai lótusz időszakos dísze a tónak. A telet nyugalmi állapotban az iszapban tölti, föld alatti szárából hajt ki minden tavasszal. Először a levelek jelennek meg a víz felszínén, majd ahogy melegszik az idő, júniusban a virágbimbók is egyre nagyobb számban jelennek meg. Csúcsvirágzása idején, júliusban és augusztusban a tavat zöld levélszőnyeg és a belőle kiemelkedő pompás megjelenésű, sötétrózsaszín virágok tömkelege borítja. Termései zuhanyrózsához hasonló, őszre elfásodó terméstartókban fejlődnek. Magjai akár 1000 évig is megőrzik csírázóképességüket.

Az indiai lótusz túlélését itt a botanikus kertben speciális környezeti körülmények biztosítják. A tófenék közelében egész évben folyamatosan 22C°-os termálvíz áramlik, így a növény képes károsodás nélkül áttelelni az iszapban.

A hagyományosan július utolsó hétvégéjén tartott Lótusz Napok rendezvényen a növény sokrétű szerepére is felhívjuk a figyelmet. A Távol-Keleten fontos tápláléknövény, dísznövény és spirituális jelkép is, motívuma a művészetekben, építészetben is visszaköszön. A modern technológiákhoz is van kapcsolódása, a lótusz effektus jelenségét – mely a felületek tökéletes öntisztuló és vízlepergető képessége – a lótusz levelek vizsgálata során fedezték fel.

Madárbarát kert és állatvédelem

Füvészkertünkben komoly hagyományai vannak a madarak megfigyelésének és védelmének. Marián Miklós a Magyar Madártani Egyesület tagjaként már a 70-es évektől végzett itt ornitológiai megfigyeléseket. Emlékét a Füvészkert madárvilágát bemutató dioráma mellett egy Simor Márton szobrászművész által készített szobor őrzi.

A madárbarát kertben megismerhetjük azokat a fákat és cserjéket, melyek ideális táplálkozó, fészkelő és búvóhelyet jelentenek a madaraknak és a kertben élő számos hasznos állatnak. Bemutatjuk azokat a praktikákat, madárodú-típusokat, a békabunkert, a sünlakot, a denevérodút és a peleodút, melyekkel sikeresen a kertünkbe is csábíthatjuk az állatokat.

A Füvészkert, bár mesterségesen kialakított, mégis természetközeli élőhelynek tekinthető, ahol sok állat megtalálja az életfeltételeit. A nyitott szemmel és csendben járó látogató igazi ritkaságokat is megpillanthat sétája közben. Egy régi kéményen több évtizede fészkel a fehér gólya. A tavak, csatornák gyakori lakója a mocsári teknős és a vízisikló. Hangos brekegésükkel jelzik jelenlétüket az erdei- és a kecskebékák. A rovarvilág rendkívül fajgazdag a változatos élőhelyeknek köszönhetően. Vízi, vízparti, réti, pusztai és erdei fajok is megfigyelhetők. Láthatók itt szarvasbogár fajok, a nagy hőscincér, a szitakötő fajok, lepkék közül a kardoslepke, a fecskefarkú lepke is. Talán meglepő, de rendszeresen látható bakcsó és szürkegém, az erdei fülesbagoly és a macskabagoly is a területen fészkel. Az odúlakó madarak megtelepedését több mint ötven, fákra helyezett, mesterséges odú is segíti.

Az emlősök ritkábban pillanthatók meg, de vörös mókussal, mogyorós pelével és erdei egérrel is találkozhatunk, a denevérek is több fajjal képviseltetik magukat.

Mediterrán és szubtrópusi üvegház

A mediterrán üvegház a nem vagy csak mérsékelten fagytűrő növények bemutatótere. A fásszárú növények többsége évtizedek óta fejlődik itt, nagy részük a lombozat éves visszametszése nélkül már rég kinőtte volna az épületet. A nyári időszakban az üvegházból a dézsás növények a szabadba kerülnek. A pozsgásgyűjtemény nagytermetű növényei, a kaktuszok, az agavék és az aloék is itt láthatóak, melyek egy része mára a mediterrán területeknek is tipikus növényévé vált.

A gyűjteményt alkotó 180 faj többségével a Földközi-tenger környékén is találkozhatunk. Az olajfa, a babér, a leander, a mirtusz, és a kapri elmaradhatatlan tagjai a mediterrán tájnak. Gyakori faj a szentjánoskenyérfa is, melynek magas cukortartalmú hüvelyterméséből készül a csokoládét helyettesítő karobpor. A törzs csúcsán üstökben álló, hatalmas leveleket viselő pálmák szintén jellemzőek, például a datolyapálmák és legyezőpálmák népes csoportja.

A citrusfélék ismert fajai, a mandarin, a narancs és a citrom idős példányai mellett, igazi különlegesség az óriáscitrom vagy cédrát, a kaffir lime, és a kumquat. A legtöbb faj rendszeresen virágzik és termést is érlel.

Minden évben igazi szenzáció az ezüst akácia virágzása. Az élénksárga, fejecskékbe tömörült virágok ugyanis télen nyílnak.

A főbejárat közelében látható zsurlóképű kazuárfa levelei a kazuár tollazatára emlékeztetnek.

A kefevirág neve is beszédes, virágzata az üvegmosó keféhez hasonlít. A déli féltekén honos araukáriák közül több fatermetű példány is látható. Az ázsiai eredetű szarkofágfa érdekessége, hogy fája kiváló koporsóanyagot szolgáltat. A japán naspolya gyümölcsei tél végén érnek, kellemes ízűek.

A színes felleveleivel díszítő murvafürt több színváltozatban is pompázik pergolákra futtatva.

A mediterrán növények közül számos faj, a leander, a gránátalma, a selyemmirtusz, a kínai kenderpálma és az örökzöld magnólia a szabadban kiültetve is látható.

Nyitvatermő gyűjtemény

A Füvészkertben számos örökzölddel találkozhatunk kert szerte, de 2005-ben külön nyitvatermő gyűjteményt alakítottunk ki. Ezt bővítjük azóta is, mostanra közel 40 faj, fajta bemutatására alkalmas.

A nyitvatermők jellegzetes felépítésűek, már első ránézésre sok mindenben különböznek más fásszárúaktól. Leveleik redukálódtak, tűlevelekben vagy pikkelyszerű levelekben. Legtöbb fajuk örökzöld, vagyis leveleik nem egyszerre a tél közeledtével, hanem fokozatosan hullanak le. A porzós virágok a barkát, a termős virágok a tobozvirágzatot alkotják. Termésük nincs, a toboz tehát valójában egy elfásodott virágzat. A borókák gömbölyded tobozait tobozbogyóknak nevezzük. A tiszafák és a páfrányfenyő esetében a magokat terméshez hasonló húsos magköpeny védi. A növények szinte minden része gyantajáratokat tartalmaz, amelyből a jellegzetes illatú gyanta sebzéskor a felszínre kerülve elzárja a sebhelyet.

A gyűjteményben körbesétálva megismerhetők a jegenyefenyők, lucfenyők, selyemfenyők, cédrusok legjellegzetesebb képviselői. Ilyen a lombhullató szecsuáni ősfenyő és a közönséges vörösfenyő, a növényvilág óriásainak számító hegyi és tengerparti mamutfenyő fiatal példányai, a magashegységekben honos havasi törpefenyő, valamint a több ezer évet, valódi matuzsálemi kort is megélni képes gyantástűjű szálkásfenyő. A borókák, tuják és ciprusok különböző levélformájú, színváltozatú és növekedési sajátosságú kertészeti változatai pedig a rózsakert körüli félkörívben láthatóak.

Orchideaház

Az orchideaházban a meleg és meleg-mérsékeltházi körülményeket kedvelő trópusi orchideák láthatóak. A gyűjtemény a téli időszakban a leglátványosabb, a legtöbb növény ilyenkor virágzik. A virágok igen tartósak, akár 1-2 hónapig is frissek maradnak, gyakran illatosak is.

Az orchideáknak több mint 30 000 fajuk ismert. Legnagyobb fajgazdagsággal a trópusokon vannak jelen, ahol elsősorban fán lakó életmódot folytatnak.

Testfelépítésük és életmódjuk több szempontból is nagyon speciális. Magvaik apró, úgynevezett pormagvak, csírázásukhoz pedig gombapartner jelenléte szükséges. Számos faj léggyökereket fejleszt, amelyekkel kapaszkodnak, fotoszintetizálnak és a levegőben lévő párát is hasznosítani tudják. Húsos, vastag leveleikben, szárgumóikban, vastag gyökereikben tápanyagokat raktározhatnak. Virágaik sokszor nagyméretűek, különleges színűek, alakjuk rovarokat is utánozhat. Hat lepellevelük közül az egyik úgynevezett mézajakká módosult, mely a beporzó rovarok számára ideális leszállópálya.

A múlt században még orchideavadászok járták az esőerdőket, a nemesítésnek köszönhetően azonban napjainkra néhány fajta könnyen elérhető szobanövénnyé vált. Az igazi ritkaságok, a természetben is előforduló botanikai fajok megtartása azonban valódi szakértelmet kíván. A gyűjtemény jelenleg 57 nemzetség több mint 100 faját és 50 hibridjét mutatja be.

A talajlakó orchideák közül megtalálhatóak a vénuszpapucs (Papiopedilum) fajok és hibridek. A talajban gyökerező, kúszó szárú vanília az egyetlen orchidea, melynek termését fűszerként használják.

A lepkeorchideák (Phalenopsis) közismert dísznövények. Gyűjteményünkben látható a nemzetség legkisebb és legnagyobb termetű faja és számos botanikai faj is.

Jól fejlett szárgumóiról könnyen megismerhetőek a mozgóajkú orchideák (Bulbophyllum) nemzetség tagjai.

Az orchideák királynőjének is nevezett bugakosborok különleges szépségű virágaik miatt a gyűjtők körében igen kedveltek. A vandák akár 2-3 méteresre is nőhetnek.

A nagyobb orchideacsoportok képviselői mellett a gyűjtemény az árvácska orchideák (Miltonia), az ékszerorchideák (Ludisia), a lepkekosborok (Oncidium) és számos, magyar elnevezéssel nem is rendelkező nemzetség fajait is felvonultatja.

Nyáron a szabadba kihelyezve, függőkosarakban látható az ökörfej orchideák (Stanhopea) több faja. A virágzó növényeket a levegőben terjengő kellemes vaníliaillat már messziről jelzi.

Páfrányház

A lepkeház előterében lehet megismerkedni a páfrányok és a csipkeharasztok zömmel trópusokon élő képviselőivel. A gyűjtemény több mint 70 fajt és fajtát mutat be a harasztokhoz tartozó és testfelépítésükben számos ősi bélyeget hordozó növényekből. Gyökerük kevésbé fejlett, száruk gyakran a föld alatt gyökérszerűen kúszik. Leveleik nemcsak a fotoszintézist végzik, hanem az ivartalan szaporítóképleteket, a spórákat is hordozzák. A spórák a levelek fonákán spóratartókban fejlődnek érdekes mintázatokat alkotva. A páfrányok fiatal levelei pásztorbotszerűen összetekeredve bújnak meg a lombozatban.

A szobapáfrányoknak igazán tipikus páfrány leveleik vannak, hosszúak, keskenyek, sok levélkéből állnak, szárnyasan összetettek. A spórákat kör alakú spóratartók rejtik a levelek fonákán.

A vénuszfodorkák lombozata sűrű, leveleik vékony, de hangsúlyos feketés-lilás levélnyélen ülnek. Spóratartóik a levél szélén szaggatott vagy folytonos vonalba rendeződnek.

Hatalmas termetével, közel 1 méter hosszú élénkzöld leveleivel a madárfészekpáfrány a gyűjtemény leglátványosabb tagja. Tövét az elszáradt levelek fészekszerűen veszik körül. Fán él, akárcsak a szarvasagancspáfrány. Ez utóbbi a felemáslevelűség jelenségére is jó példával szolgál. A növény spóratartó levelei a dámszarvas agancsához hasonló formájúak, tövét pedig virágcserép módjára veszik körül csésze alakú humuszgyűjtő levelei.

Igazi különlegesség az elevenszülő fodorka, melynek levelein legyökerezni képes kis növények fejlődnek.

Az édesgyökerű páfrányok gyöktörzse nevüknek megfelelően édeskés ízű, kúszó, sűrűn szőrős.

A csipkeharasztok képviselőinek hajtásai szőnyegszerű telepeket alkotnak, leveleik pikkelyszerűek.

A páfrányoknak és a csipkeharasztoknak is számos kertészeti változata létezik, az igénytelenebb, szárazságtűrőbb fajok, fajták kedvelt levéldísznövények.

Rendszertani gyűjtemény

Az egyetemi füvészkerteknek fontos szerepük van az oktatásban is. Az 1950-es években kialakított oktatást segítő tematikus rendszertani gyűjtemény ezt a célt szolgálja. Az elmúlt évtizedek alatt többször átdolgozott bemutató 2021-ben nyerte el mai formáját.

A téglával rakott hat emelt ágyás már messziről hívogató megjelenésű. Az egyedi kerámia díszítésű falon a rendszerezés történetének rövid összefoglalója olvasható. Carl Linné és Charles Darwin munkássága teremtette meg a rendszerezés tudományos alapjait, melynek pontosításhoz mára már molekuláris módszereket is használnak.

A rendszertani gyűjtemény tagolása is a legújabb genetikai vizsgálatok eredményei alapján történt.

Egy-egy parcellába az egymással közeli rokonságban lévő családok fajai kerültek. Elsősorban a hazai, őshonos flóra lágyszárú fajait mutatjuk be. A növények egy része saját gyűjtésből származik, azonban számos faj érkezett a botanikus kertek között működő magcsere kapcsolatok révén is. Közel hatvan család képviselőit lehet megismerni, öt ágyásban a kétszikűek, egy ágyásban az egyszikűek láthatóak. A kétszikűeknek több mint 250, az egyszikűeknek pedig közel 80 faja ismerhető meg. Ez a szám kis mértékben évről-évre változik, a gyűjtemény újabb fajokkal gazdagodik és veszít is el fajokat.

Igen magas fajszámmal képviselteti magát a boglárkafélék, a szegfűfélék, az ajakosok, a fészkesek, a rózsafélék és a nősziromfélék családja. A legtöbb növény évelő, azonban néhány jellegzetes egyéves fajt is meg lehet találni. Közéjük tartozik a konkoly, a búzavirág, a pipacs és a bolondító beléndek. A gyűjteményt számos védett faj is gazdagítja. A különleges, ritka fajok mellett az úton-útfélen előforduló fajok képviselőit, a hereféléket, a csalánt, az útifüveket és sok más gyakori növényt is meg lehet találni a parcellákban.

Rovarfogó növények gyűjteménye

A trópusi üvegház emeletén található a rovarfogó növények gyűjteménye. Ezekre a tápanyagszegény élőhelyeken élő növényekre jellemző, hogy nitrogén- és foszfor szükségletüket állati forrásból, állatok fogságba ejtésével és megemésztésével egészítik ki.

Ahhoz, hogy magukhoz csábítsák és foglyul is ejtsék a zsákmányt, sokféle módszert alkalmaznak, de minden esetben a levél működik csapdaként.

Gyűjteményünkben a legfontosabb nemzetségek – a kürtvirágok, a kancsókák, a vénusz légycsapója, a harmatfüvek és a rencék – képviselőit és néhány igazi ritkaságot, az ausztrál kancsókát, a kobraliliomot és a guyanai napkorsót mutatjuk be, melyeknek 75 fajuk és fajtájuk látható.

Kérjük kedves látogatóinkat, hogy ne érintsék meg a növényeket, hogy ezek a különleges növények zavartalanul fejlődhessenek!

A legismertebb „húsevő növény” a vénusz légycsapója, melynek könyvhöz hasonlóan összecsukódni képes levélcsapdája akkor lép működésbe, ha az áldozat egy időben több érzékelőszőrt is megérint. Egy-egy csapda azonban csak néhány alkalommal képes összecsukódni, azután elszárad.

A hízókák csapdái a ragadós légypapírhoz hasonlóan működnek. Tőlevélrózsás leveleik vaskosak, mirigyszőrökkel sűrűn borítottak. A levél felületére tévedt rovar ebbe könnyen beleragad.

A harmatfüvek látványos, harmatcseppszerű és ragacsos váladékot választanak ki a levél felületén, amely a szomjas rovarok számára vonzó célpont.

A trópusokon honos, kúszó szárú kancsókák csüngő, kancsó alakú veremcsapdával rendelkeznek. Az áldozat könnyen belecsúszik a csapda belsejébe, a kancsó falán lévő szőrök pedig a kancsó mélyére terelik tovább, míg végül az emésztőenzimeket tartalmazó folyadékba kerül.

Az Észak-Amerikában honos kürtvirágok csapdái hasonló módon, a talajszinten működnek. Vadászkürt formájú csapdáik, élénk színűek, néhol átlátszóak, ami igen vonzó a rovarok számára.

A rencék rendelkeznek a legkomplexebb csapdatípussal. Hólyagcsapdáik a vákuum elvén működnek, érintésre kinyílik a csapda ajtaja és az áldozat beszippantódik a zsákocskába.

A rovarfogás a növények számára csak egy kiegészítő táplálkozási mód, emellett ugyanúgy fotoszintetizálnak, mint bármely más növény, és akkor is túlélnek, ha hosszabb ideig nem jutnak zsákmányhoz.

Különleges felépítésük és dekoratív virágaik miatt egyes fajok kedvelt dísznövénnyé is váltak. A nemesítésnek köszönhetően mára számos szín- és formaváltozatuk létezik.

Rózsakert

A rózsakert vagy más néven rosarium már több mint 70 éve a Füvészkert központi helyén található. A kör alakú területet kovácsoltvas pergolarendszerrel díszített utak szabdalják, melyek a központi rózsakunyhóhoz vezetnek. A gyűjteményben több mint 300 rózsafaj és fajta látható, közel 3000 tő. Az ágyásokban az egyes fajták neveit táblák jelzik.

A rózsák nemesítése több ezer éve tart. A vadrózsák – közéjük tartozik a parlagi rózsa, a jajrózsa, a kínai rózsa, a százlevelű rózsa – és más faj keresztezésével napjainkra több százezer rózsafajta jött létre.

A nemesítés során a virág szépségének növelése, egyre nagyobb virágú, több szirmú, egyre különlegesebb formájú és virágszínű fajták létrehozása a cél. Egyes fajták esetében az illat fokozása a lényeges.

Hazánk is előkelő helyet foglal el a rózsanemesítés terén. A Márk Gergely által nemesített, úgynevezett Márk rózsák több mint 40 fajtája látható a gyűjteményben. A világ nagy nemesítői közül Meiland, Kordes, Tantau, David Austin, Poulsen, Lammerts és mások rózsafajtái is díszítik a kertet.

Számos növekedési sajátosságú rózsa létezik már: a gyönyörű vágott virágot adó tearózsák, az ágak végén egyszerre sok rózsát nevelő babarózsák, a kúszó- és a futórózsák, a miniatűr rózsák és a parkrózsák. Ezek mellett a napjainkban népszerű törzses rózsák képviselői is láthatóak.

A rózsakert folytatása a 2015-ben kialakított történelmi rózsák gyűjteménye. Termetes bokraikkal az arborétum felé sétálva az út két oldalán találkozhatunk. Közülük több mint 40 fajta látható. Virágzásuk idején, május végén és júniusban a leglátványosabbak. Illatos virágaik főként a rózsaszín és a piros árnyalataiban pompáznak.

Közéjük tartoznak a gyantás illatot árasztó Moharózsák, az ismételt virágzásra képes Portland rózsák, a hatalmas bokrokat alkotó, rózsaolajban bővelkedő Damaszkuszi rózsák, a fehér vagy rózsaszín virágú Alba rózsák és a sokszirmú, illatanyagokban gazdag Centifólia rózsák. Némely fajta csipkebogyójával ősszel is díszít.

Sziklakert

A tájképi jellegű sziklakert a tündérrózsás tó mögött magasodik.

Közel 400 növényfajnak és fajtának ad otthont. Legszebb arcát tavasszal mutatja, ekkor a különböző színben nyíló virágok színes foltokként virítanak a szürke sziklák között. A gyűjtemény körbesétálható, azonban a növények csak az útról csodálhatók meg, közéjük lépni nem szabad.

Az itt bemutatott fajok szélsőséges termőhelyi viszonyokhoz alkalmazkodtak, jól tűrik a szárazságot, az erős szelet és a napsütést. Kevés termőtalajjal is beérik, gyakran csak a csupasz sziklák közötti hasadékokban gyökereznek. Alacsony termetűek, hajtásaik a sziklák felületére simulva kúsznak, vagy tömött párnákat alkotnak. Leveleik aprók, sokszor szálasak, bőrszerűek vagy viasszal bevontak.

A sziklakerti évelők kertészeti változatai, a lángvirágok, az erikák, a harangvirágok, a varjúhájak, a kövirózsák, a kőtörőfüvek, a kakukkfüvek jelentik a gyűjtemény egyik legnagyobb látványosságát.

A hagymások közül a vadtulipánokat, a csillagvirágokat, a sáfrányokat, a kikericseket és a hóvirágokat említhetjük. Csak rövid ideig láthatóak, virágzás és termésérlelés után visszahúzódnak a talajba.

A legmagasabb sziklás részen vízesés indul, mely egy szurdokban folytatódik. A szurdokvölgy hűvös és párás mikroklímájában számos páfrány találja meg életfeltételeit, vadregényes külsőt kölcsönözve a hasadéknak. A szurdok körül a környező magashegységekben és a Pireneusokban, a Kaukázusban és a Balkán-hegységben honos növények, törpefenyők, kúszó törpecserjék és félcserjék láthatóak. A törpefenyők közel 20 kertészeti változata fordul elő.

Hátsó része természetközeli megjelenésű, elsősorban a hazai sziklagyepek, lejtősztyepprétek fajait mutatja be. A napvirágok, kakukkfüvek, az erdélyi nyúlfarkfű és a deres csenkesz mellett védett fajok is láthatóak.

A sziklakertet képezi a rózsakert mentén elterülő díszsziklakert is. Ősszel a japán szellőrózsa rózsaszínes, magasra törő virágai, tavasszal pedig az erdei szellőrózsa fehér szirmai virítanak itt tömegesen.

Tanyaudvar

A Szeged környéki tanyák legfontosabb haszon- és dísznövényei és a tanyasi életforma jellegzetes hangulata ismerhető meg a tanyaudvarban.

A tanya, mint településforma évszázadokon át meghatározó szerepet töltött be az Alföldön. Nemcsak lakóhelyet jelentett, hanem a mindennapi élethez szükséges megélhetést is biztosította a családoknak. A ház körüli veteményeskertben megtermett minden szükséges zöldségféle, a gyümölcsösök lekvárnak és pálinkának valót szolgáltattak, a szőlőültetvényeken csemege és borszőlő termett. Az öntözést ásott kút biztosította, ahonnan legtöbbször gémeskúttal, kézi erővel húzták fel a vizet. A ház körüli erdős terület a szükséges faanyagot szolgáltatta. A tanyák harmonikusan illeszkedtek a tájba, a kerítések, a melléképületek, a gémeskút, a kocsik, a lószerszámok és a kerti eszközök anyaga jellemzően fa volt. A lakóépületek falát vályogból készítették, tetőfedésre sokáig nádat vagy rozsszalmát használtak.

A kerítéssel körbevett tanyaudvar berendezése ezt a letűnt világot idézi fel.

A veteményeskertben minden évben az Alföldön termesztett jellegzetes zöldségfélék nevelkednek. A sort tavasszal a spenót, a retek, a borsó, a répa és petrezselyem, a fokhagyma és a vöröshagyma nyitja. Az év során cékla, kelkáposzta, vöröskáposzta, karfiol, karalábé, zeller, brokkoli, bab, étkezési- és fűszerpaprika, paradicsomfajták is kerülnek az ágyásokba magvetés vagy palánta formájában. Őszre a kukorica, a cirok, a napraforgó és a tökfélék lesznek a meghatározó termények. A gyümölcstermő növények közül terem itt a málna, a szeder, megismerhetők a legfontosabb gyümölcsfák és számos szőlőfajta.

A kerítés előtt az egynyári növények díszítenek. Nagymamáink kedves kerti virágai közül látható itt a sarkantyúka, a tátika, a pillangóvirág, a kerti petúnia, a porcsinrózsa. A kerítést orgona és labdarózsa bokor kíséri.

A tanyaudvar a környezeti nevelésnek is fontos helyszíne. A gyerekcsoportok belekóstolhatnak a kertészkedésbe, megismerkedhetnek a kerti szerszámokkal és a kiskertek növényeivel.

Trópusi lepkekert

A trópusi lepkekert időszakosan tart nyitva, májustól szeptemberig látogatható. Fő látványosságai a Közép- és Dél-Amerikában őshonos egzotikus pillangók, melyek hosszú utat tesznek meg, amíg Szegedre kerülnek. Az állatokat costa ricai lepkefarmokon tenyésztik. A légi úton érkező bábok a lepkekert bábszekrényében fejlődnek tovább. A rovartűkkel rögzített bábokból 1-3 hét elteltével kelnek ki a pillangók, melyek néhány óra alatt testfolyadékkal pumpálják fel szárnyaikat és kilibbennek a fóliasátor szabad terébe. Az egzotikus növényekből álló környezet ideális élőhelyük, ahol szabadon mozoghatnak.

A lepkék természetes körülmények között a virágok nektárjával táplálkoznak, így a fóliasátorban éppen virágzó növényeket, a sétányrózsát, a selyembokrot, a petúniákat is látogatják, azonban szükségük van kiegészítő táplálékra is. A lepkeetetőknél narancs, banán és mézes víz várja őket, melyekből pödörnyelvükkel szívogatják ki a cukros oldatot. Szomjukat gyakran a földdarabok, levelek felületén összegyűlő nedvességből is csillapítják. Fontos számukra a levegő magas páratartalma melyet egy növényekkel sűrű benőtt vizes élőhely és a rendszeres párásítás biztosít.

Egy időben akár tucatnyi lepkefaj is megfigyelhető. Nagy részük különösen napsütéses időben aktív, borongósabb időben szívesebben pihennek összecsukott szárnyakkal a növények levelein, ágain.

A lepkekert leglátványosabb lakói az azúr lepkék. A 10-15 cm-es égszínkék szárnyú pillangók szinte megállás nélkül cikáznak, teljes szépségüket akkor mutatják, ha szétnyitott szárnyakkal megpihennek.

A denevérlepkék nevükhöz híven inkább alkonyatkor aktívak. Rajtuk kívül szinte mindig látható a malachit rókalepke, a Júlialepke, a narancsfoltos dámalepke, a zebracsíkos viráglepke és számos zebralepke faj is.

A kifejlett lepkék rövid életűek, a kisebb termetű fajok csak néhány hétig, míg az azúr és a denevérlepkék akár több hónapig is életben maradnak.

Trópusi üvegház

A trópusi üvegházban a meleg égövön honos növényfajokat, elsősorban az esőerdők lakóit és a termesztésbe vont trópusi növényfajokat lehet megismerni.

Az épület 2014-ben kapott teljesen új külsőt. A felújítás során a 7 méteres belmagasságú térben az idős, 60-70 éves növények nagy része a helyén maradt. Lépcső vezet a galériára, melyen körbesétálva szinte a lombkoronaszint magasságából látható a közel 500 fajból álló gyűjtemény.

A galérián kaptak helyet a broméliák és a filodendronok és innen közelíthető meg a rovarfogó növények bemutatója is.

A haszonnövények közül a banán, a kávé, a kakaó, a vanília, a kókuszpálma, a bors, az ananász és a gyömbér ismerhető meg.

A trópusi esőerdők növényei közül számos faj kedvelt szobanövénnyé vált. A színes felleveleikkel díszítő flamingóvirágok és vitorlavirágok mellett a begóniák, a levéldísznövények közül a buzogányvirág, a zebralevél, a rákollóvirág és a törpebors fajok is nagy változatosságban képviseltetik magukat.

A trópusokon élő növények változatos módokon alkalmazkodtak élőhelyükhöz.

A gyűjtemény egyik legidősebb tagja a mangrove mocsarakban honos Veitch-csavarpálma vagy pandánusz. A közel 70 éves növény levélüstökét 6 m magasra emelkedő vékony törzs tartja, melynek oldaláról a növényt kipányvázó szinte karvastagságú támasztó léggyökerek indulnak.

A fán lakó növények (epifita-epiphyte) az óriásfák lombkoronájában élnek, faágakon, ágvillákban telepednek meg. Itt látható képviselőik a broméliák, az orchideák és a vesszőkaktuszok.

A liánokra jellemző, hogy a talajban gyökereznek és rugalmas szárukkal felkúsznak a lombkoronaszintbe. Közéjük tartozik a könnyezőpálma és az óriás farkasalma.

A magas páratartalmú levegő hatására egyes fikuszfajok, filodendronok a levegőben indázó léggyökereket fejlesztenek, mellyel a légnedvességet tudják hasznosítani. Gyakori a lyukacsos levéllemez és a kihegyesedő levélcsúcs. Ezek a levélmódosulások az esővíz gyors lefolyását segítik.