A tulipán (Tulipa) a liliomfélék családjába tartozó, közel 100 fajt magába foglaló, az északi mérsékelt övben, különösen Közép-Ázsiában elterjedt nemzetség.
Minden tulipánra jellemző, hogy egyszikű hagymás növény, mely tavasszal először néhány szálas vagy széles tojásdad alakú levelet fejleszt. A tőlevelek között indul fejlődésnek a virág tengelye, mely miközben egyre magasabbra nyúlik, egyre nagyobb bimbót is nevel. A szár csúcsán legtöbbször egyetlen, hat lepellevélből álló virág fejlődik, a nemesítésnek köszönhetően azonban már léteznek többfejű tulipánok is. Elvirágzás után a leveleik még egy ideig zöldellnek, a növény ekkor már a hagymáját erősíti, tölti fel tápanyaggal, majd azok fokozatosan elsárgulnak és a tő visszahúzódik, hogy a következő tavasszal ismét virágaival ajándékozzon meg.
A tulipánok egyes fajait már legalább 3000 éve termesztésbe vonták. Különösen a török szultán kertjében volt népszerű, ahol már a 16. században több mint 1300 fajtáját tartották számon. A növény neve (tuliban) turbánt jelent perzsa nyelven, és a fejdísz és a virág alaki hasonlatosságára utal. A latinos Tulipa néven először Conrad Gesner írta le 1560-ban, az ő tiszteletére nevezte el Linné a kerti, pompás tulipánt Tulipa gesneriana-nak. Európába török közvetítéssel 1554-ben jutott el, ahol egy kicsit később, a 17. században, a holland nemesítőknek köszönhetően, hatalmasodott el a tulpománia. Még napjaikban is Hollandia a tulipán nagyhatalom, s a forgalomban lévő tulipán változatok száma több ezerre tehető.
A nemesített tulipánokat, hasonlóan a rózsafajtákhoz különböző csoportokba sorolják. A botanikai tulipánok a vad fajok és olyan hibrid fajták csoportja, melyek többé-kevésbé megőrizték szülőfajaik bélyegeit és természetes megjelenését. Vannak nagyon korán virágzók (T. kaufmanniana), középkoraiak (T. tarda) és későn virágzó (T. fosteriana) típusok. Ezen utóbbiak között nevezetesek a Darwin-hibrid tulipánok, amelyek erős szárukkal, pompás virágokkal tűnnek ki társaik közül. Nagyon divatosak mostanában az elegáns virágalkatú liliomtulipánok és a rojtos szirmú, nagy virágú papagájtulipánok.
A tulipánok mellett a honos flóra tagjai korán virágzó fajai is szép számban képviseltetik magukat. A lótuszos tó mögötti erdőfoltban már nyílásnak indultak a Magyarországon bennszülött bánáti bazsarózsa (Paeonia officinalis subsp. banatica) sötétrózsaszín gömbölyded bimbói. A növénnyel természetes élőhelyén a Vértesben, a Zengő környékén találkozhatunk, ahol a napsütötte erdőszegélyekben, irtásréteken virágzik.
Szintén most virágzik az év vadvirágának is választott mocsári kockásliliom is. A növény nevét bókoló, sakktáblaszerűn mintázott virágáról kapta. Nevéhez híven, nedves rétek, üde ligeterdők lakója.
Védett növényünk a kora tavasszal nyíló, hagymás tavaszi tőzike (Leucojum aestivum), melynek egyik kertészeti változatát láthatjuk most virágozni. Első ránézésre a növény egy nagyra nőtt hóvirágnak tűnik, tőkocsányos virágai fehér színűek és bókolók. A tőzikére jellemző, hogy a lepelcimpák csúcsát világoszöld foltok díszítik.
Kissé méltatlanul elfeledett szép tavaszi díszcserjénk a rózsamandula vagy ismertebb nevén babarózsa (Prunus triloba). Fiatal hajtásai kezdetben felfelé törnek, később ívesen meghajlanak. Sokszirmú, tömött virágai a lombfakadással egy időben virágoznak világos rózsaszínbe öltöztetve az ágakat. Érdekesség, hogy a növény hazája Kína, ahol 1855-ben kertekben találták meg és nevezték el. A nemesítés alanyául szolgáló egyszerűbb virágú vad fajt csak 29 évvel később találták meg Észak-Kínában és meghagyva a nemesített forma elsőbbségét Prunus triloba f. simplex-nek nevezték el.
A kertben sétálva néhol kellemes illatok csapják meg az orrunkat, az alábbiakban néhány „illatfelelőst” mutatunk be:
Rövid ideig virágzik, ám akkor annál impozánsabb a zelnicemeggy (Prunus padus), mely szintén a japánkerti sziget mögött látható. A nép nyelvén májusfának, gyöngyvirágfának, büdöshársnak, vadcseresznyének is nevezik, figyelmünket mindenképpen magára vonja április végén, május elején, a lombfakadással egy időben nyíló virágainak tömegével. A fehér színű, illatos virágok hengeres fürtvirágzatokba rendeződve bókolnak az ágak végén, fehér parókába öltöztetve a lombkoronát.
Hazánkban nem honos, ám kertekben, parkokban népszerű örökzöld cserje a kerti mahónia (Mahonia aquifolium), melynek sárga fürtvirágzata ilyenkor tavasszal mézédes illattal tölti meg a levegőt. A növény levelei a magyalhoz hasonlóak, tüskésen fogasak, bár nem annyira szúrós szélűek, bőrszerűek, fényes zöldek, ősszel vörösödők. Termése hamvaskék bogyó. A városi környezetet jól toleráló növényt előszeretettel ültetik parkokba, temetőkbe, hiszen egész évben díszít. Félárnyékos helyet igényel.
A japánbirs (Chaenomeles japonica) szintén lombelőzően virágzik, a bokor ágait egészen a talajfelszínéről kiindulva sűrűn borítják a piros, narancssárga vagy éppen rózsaszín virágok. A kertben a japánkert környékén díszít néhány bokra.
A magnóliák, vagy ismertebb néven a liliomfák is csúcsvirágzásban vannak. Közülük a hófehér virágú fűzlevelű liliomfa (Magnolia salicifolia), a lila színű, kellemes citromos illatú nagyvirágú liliomfa (Magnolia × soulangeana) és a fehér virágú kóbusi liliomfa (Magnolia kobus) virágba borult példányaival is találkozhatnak az érdeklődők.
Ahogy minden évszaknak, így a tavasznak is megvan a maga jellegzetes hangulata, talán ez a legkedvesebb szaka az évnek. Ezeket a tavaszi pillanatokat érdemes lencsevégre kapni. S ha a fotós kedvet érez, akkor fotóját akár a „Füvészkerti Hangulatok” egyetemi fotópályázatra is benevezheti. (bővebben lásd a híreknél vagy a kezdőlapon).
Szeretettel várjuk látogatóinkat!
{gallery}2016/04-07/all{/gallery}
HU 
EN 
DE 
