február folyamán
Orchidea szakvezetések
április 5. szombat
Hanami, gyönyörködés a cseresznyevirágzásban
A hanami (花見, szó szerint „virágnézés”) gyönyörködés a tavasszal virágzó cseresznyében és japán szilvában hagyományos japán szokás szerint. A cseresznyefa virágzása március végétől május elejére hullámzik végig Japánon. Március végétől virágoznak a cseresznyefák a Füvészkert Japánkertjében, ehhez kapcsolódik rendezvényünk, melyen ezt a Japánban hagyományos ünnepet kultúrprogramokkal, a japánkertek növényvilágát pedig kertbemutatással szeretnénk közelebb hozni a látogatókhoz.
április 20-21. vasárnap, hétfő
Húsvét a Füvészkertben
Az ünnepek alatt is nyitva tartó kertbe invitáljuk azokat, akik szívesen sétálnának a kertben vagy akár játékban is részt vennének, hiszen növényekkel és a húsvéttal kapcsolatos feladatokkal, kihívásokkal várunk kicsit és nagyot egyaránt.
április 26. szombat, 10.00-16.00
Föld Napja
A családokat egy pecsétgyűjtéssel egybekötött játékos túrára hívjuk. Az érdeklődők játékosan tanulhatják meg, hogyan válhatnak aktív környezettudatos emberekké, hogyan tehetnek a Föld megmentéséért. A pecsétgyűjtő akadálypálya mellett kézműveskedésre és gyerekműsorokra is várjuk a kisebbeket.
A nagyobbaknak környezetvédelemmel, fenntarthatósággal, újrahasznosítással kapcsolatos termékekkel és praktikus tanácsokkal készülünk.
május 24. szombat, 10.00-16.00
Növények Napja – Biológusok civilben – biológus találkozó
Egy újabb tartalmas és sokszínű Családi Nappal várunk minden kedves látogatót az SZTE Füvészkertben. A nap folyamán változatos és érdekes előadásokkal, bemutatókkal a növényi sokféleségre, a növények rendkívüli és az emberi életben betöltött fontosságára igyekszünk felhívni a figyelmet. Célunk, hogy a természetvédelemmel és az élővilág védelmével megismertessük a látogatókat. A nap folyamán várjuk a szegedi egyetemen végzett biológusokat is, hogy hagyományt teremtve minden évben – a szakmai programokon túl – civilben is találkozhassanak egymással.
június 21-22. szombat, vasárnap
Nyári virágkavalkád – Levendula, rózsa és nagymamáink virágai az illatok birodalmában
Új rendezvényünk két napja alatt a levendula és rózsa mellett ősi magyar virágokkal is találkozhatnak a látogatók. Ismeretterjesztő előadásokon egészségünk megőrzésének természetes lehetőségeivel ismerkedhetnek meg; legyen szó akár gyógyhatású teákról, illatozó természetes alapanyagú szappanokról, illóolajokról, szörpökről. Emellett a látogatók ízelítőt kaphatnak nemcsak a gyógynövényekből, de a magyar őshonos flóra gyakori vagy ritkább elemeiből és a régi tanyák, kertek termesztett és dísznövényeiből is. Betekintést nyerhetnek az olyan idegenhonos növényfajok ismeretébe is, amelyek mára mindennapi életünkben betöltött szerepük miatt hungarikummá váltak.
Színvonalas kulturális és zenei koncertekkel, szórakoztató gyermekelőadásokkal is készülünk. A programokkal egy időben színes és illatgazdag kézműves termékek és növényvásár segít bennünket abban, hogy a programok élménye mellett különleges finomságokat és emlékeket vihessünk magunkkal.
július 26-27. szombat, vasárnap
XVIII. Lótusz Napok
Hagyományainkhoz híven a rendezvényt a kerti tavunkat közel száz éve díszítő indiai lótusz csúcsvirágzásához igazítva, július utolsó hétvégéjére időzítettük. A két napos fesztivál ideje alatt idén is szeretnénk egy kis távol-keleti hangulatot varázsolni a Füvészkert árnyas fái közé.
Vendégeink az indiai lótusz kapcsán számos, a keleti kultúrában gyökerező, s napjainkban nyugaton is egyre népszerűbbé váló szokással, zenével, tánccal, mozgáskultúrával, étellel, itallal is megismerkedhetnek. S mindezek mellett, a hely szelleméből adódóan, természetesen Ázsia érdekes növényei sem maradhatnak ki a sorból.
szeptember 6-7. szombat, vasárnap
Afrikai és egzotikus növények napja
Szeptember elején Afrika különleges növényvilágát szeretnénk megmutatni az érdeklődőknek, egyúttal megismertetve velük a fekete kontinens kultúrájának egy kis szeletét is. Ezen a rendezvényen érdekességek láthatnak a rovarfogó és egzotikus növények világából is, hiszen erre az időpontra költöztettük a hagyományos Rovarfogó növények napját is. Növényvásárral és kertészeti szaktanácsokkal várjuk azokat, akik különlegesebb, ritkábban tartott növények nevelésével is megpróbálkoznának.
szeptember 20. szombat, 10.00-16.00
Méhek Napja
Szeretettel várjuk az érdeklődőket játékos, ismeretterjesztő feladatokkal, a méhekkel, méhészkedéssel kapcsolatos állomásokkal. Megtudhatják többek között, hogy miért hasznos a virágpor és a propolisz, megismerhetik a méhészkedés eszközeit, a Füvészkert munkatársai bemutatják a méhlegelő növényeit. Részesei lehetnek egy megfigyelőkaptáros méhbemutatónak, készíthetünk viaszgyertyát és természetesen mézkóstolásra is sor kerül.
Tök Jó Nap – Családi Nap tökfaragással
Ha október, akkor Tök Jó Nap a Füvészkertben, amelyen az ősz népszerű finomságai, a tökfélék a főszereplők. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt tartalmas, szórakoztató programokat kínálunk.
Lesz tökfaragás, ahol a szabadban mindenki kifaraghatja egyedi Halloween töklámpását. Egy kiállítás keretében látogatóink megismerhetik a tökök meghökkentő sokféleségét: a hatalmas Halloween tököket, a karcsú lopótök fajtákat és a számtalan szín, minta- és formagazdagságú apró dísztököket. Megtudhatják, hogy a tökök nagyméretű, kemény héjú kabaktermése milyen sokoldalúan felhasználható és hogy a tök fontos gyógynövény is. A tökmagok tök jó ügyességi játékokban bizonyíthatják rátermettségüket! Mindezek mellett kézműves termékek vásárával és kézműves foglalkozásokkal is várjuk az érdeklődőket.
november 8. szombat, 10.00-18.00
Momiji – Gyönyörködés az őszi lombszíneződésben
Momiji, amikor a hegy istene vörösre festi a faleveleket. Ekkor a japánok szívesen látogatják végig a legfestőibb helyeket. A japán juharok a Füvészkert japánkertjében is bámulatos színes ruhát öltenek ősszel. Ehhez kapcsolódik rendezvényünk, melyen ezt a hagyományos japán ünnepet szeretnénk közelebb hozni a látogatókhoz megmutatva a növényeket és a kultúrát is.
A hangulatos, japánkertben tett séta útvonalát késő délutántól a program zárásáig lámpákkal és mécsesekkel megvilágítjuk, így egyedi, különleges élményben lehet része annak, aki akkor kilátogat a Füvészkertbe.